Gombahabcsók

A héten kiderült, hogy amit mi otthon franciasalátának hívunk, azt a franciák olasz salátának. Az egyik fogás ugyanis majonézes főtt zöldségkeverék volt, amit főtt tojással, és olasz szalámival (!)tálalnak. Ez van a képen is. Ezen a ponton mentünk át a húsba, és emiatt én is feladtam átmenetileg a vegetáriánusságot. (Nem volt szigorú tartózkodás, de ha nem kívántam kifejezetten a húst, nem ettem, és nem is emlékszem az idejére, hogy mikor kívántam utoljára. Ez a húsvét előtti böjt utóhatása volt, és nem bántam.)

Egyrészt hazavisszük, amit főzünk, másrészt a kóstolásnál sem volna érdemes kihagyni a húsból készült ételeket, tudnom kell, mi a kívánatos. A szemétbe meg végképp alig tudok kidobni bármit is. Pedig fejenként egy félliter majonéz ott landolt , azt ugyanis nem tudták aznap fölhasználni semmire. Az elején azt mondták: minden, kotyvasztásunk után visszamaradt cuccot ilyen vagy olyan formában újrahasznosítanak, konkrétan ezt a szót használta a chef: recycling, vagyis megetetik a személyzettel. A majonézt azonban még hűtőben tárolás esetén is 24 órán belül meg kell enni, vagy ki kell hajítani.

Nem akármilyen francia-olasz saláta volt: egyforma és szabályos kockákra kellett vágni a répát meg az úgynevezett turnipet, aminek fehérrépa íze van, de gömb alakú, mint a fehérretek. Ehhez jött még zöldborsó és zöldbab. Ezeket mind külön lábasban kellett megfőzni. Amikor tíz ember főz egyenként négy lábosban egy zsebkendőnyi szobában, nos, akkor igen meleg tud lenni, de ebből én semmit nem érzékeltem, akkora volt a pörgés. Feszített a tempó. A végére mindig káromkodok magamban, de sajnos angolul, ahogy otthon is szoktam volt annak idején ritkább szitokszókat használni, de sürgősen át kell térjek a magyarra. A franciasaláta mellé krumplisaláta került még az asztalra aznap, és a salátalevelek azonnal szétcsúsztak, amint rájuk kanalaztam a cuccot, márpedig a tányér szegélyét üresen kell hagyni, sőt csillogóan, mint salamontökét. (nem tudom, mi ennek a mondásnak az eredete. Valaki? Lehet, hogy nem is Salamon?) Rakoncátlankodtak, így határozott mozdulattal kihajítottam belőlük párat.

Az első órán egyébként egy srác megkérdezte: ez a petrezselyemlevél? Persze japán volt, és az ő konyhájukban ez a fűszer nem nagy divat. (?) Különböző séfek tartanak előadást, lásd lentebb, illetve vannak velünk a gyakorlati órákon. Azok stílusa, akikkel eddig találkoztam, meglehetősen visszafogott volt a gyakorlatin, az elmélyült munkára helyezték a hangsúlyt. Hagytak minket dolgozni, ha kérdés volt, segítettek, amúgy semmi. A szerdai chef viszont tea-party hangulatot teremtett: végigjárt mindenkit, sorra interjúvolta a késekkel és fazekakkal egyensúlyozókat, honnan jöttek, mit csináltak előtte, bírják-e Londont. Vagyis próbált minket valamiféle relaxált állapotba hozni, mondták utólag a többiek, amitől én persze azonnal nagyon ideges lettem. Mondjuk otthon sem beszéltem sokat főzés közben. Itt meg baromi kevés idő alatt kell megfőznünk, tálalnunk (prezentálnunk) "hatvanhat" fogást. Ráadásul aznap a rémálom jött, turning vegetables képében. Ötcenti hosszú, hétoldalú, ovális formát kell faragni mondjuk a répából, cukkiniból, ideális esetben hét (azaz 7) mozdulattal, egy spéci késsel. Lehet dohogni, hogy aztán az ember meg egy harapásra bekapja...Nem áldott meg az ég valami őrült kézügyességgel. Azokat használtam később a tálaláshoz, amiket a chef megfaragott nekem, mert megesett rajtam a szíve.

Mikor meglátta a kövérkés, százoldalú répáimat, azt kérdezte: is this art? És újra mutatta. Aztán megint újra... és újra... Articsókát főztünk még aznap, milliméteres darabokra még nyersen felaprított gombát, paradicsomos fogást. Mindegyiket vajjal, vajjal, vajjal, életemben nem ettem ennyi vajat. Nem is érti a testem, és nem is tetszik neki. Szerdán már sok "dizászter" volt: odaégett fazekak, kifutott főzővíz, megfeketedett csóka, kifelejtett bouquet garni, kiszáradt gomba, rossz lábasba rakott fokhagyma - raktam össze az óra után a képet a többiek beszámolóiból és saját tapasztalatból. Azt sosem közlik, hogy milyen értékelést kapunk. És ami a demó óra fénypontja volt, de nekünk hál' Istennek nem kellett a chef után csinálni, az a turning mushroom. Úgy szedik le a minigombáról a vékony héjat, hogy a végeredmény egy habcsókra emlékeztet, milliméteres csíkozással. És aztán egy harapásra... horror. Ez a zöldségfaragás amúgy mostanra már kiment a divatból. Az biztos, hogy nekem nem lesznek álmatlan éjszakáim miatta.