2009. szeptember 13., vasárnap

Egy híján húsz

A kurzus végére értem. Záróaktusként ünnepi ebéd keretében volt a diplomaosztó a hatvanháromcsillagos Landmark Hotelben, még pénteken. Túléltem, és még csak meg sem vakultam a kristálycsillárok fényétől. Brrrr.

Sok minden változik, vége a sulinak, és költözködöm is jelenlegi lakhelyemről. Legtöbben már hazautaztak a szünetre. Pakolok, szortírozok, kidobálom az emlékeztető sárga cetliket, amik a falat borították a szobámban, előtte azonban megörökítettem őket Nektek, a receptgyűjteménnyel együtt, amin átrágtam magam. Hogy mire jó az étel, azt nem tudom. Hogy sokat tanultam, az biztos. A srácokkal búcsúzóul elmentünk egy Jamie Oliver-étterembe (Fifteen), mert az egyik lánynak szülinapja volt, és imádja a meztelent. Hát, 11 hét alatt fölcsipegetett, de inkább belénkpumpált tudásunkkal szétkritizáltunk néhány fogást! (Tényleg volt mit!)

Rengeteg nagyszerű emberrel találkoztam, sok barátra leltem. Közelkerültünk egymáshoz, hiszen össze voltunk zárva: sok ember egy szűk kis épületben, mókás ruhákba öltözve, hőségben, folyamatosan hajtva, űzve, kritizálva, megégetve, megvágva, együtt bénázva. Londonról továbbra sincs fogalmam se...

Most két hétig nem írok blogot, az tuti, de a megjegyzéseket, ha lesznek, azért nézni fogom. Aztán talán újrakezdem, folytatom, ha lesz mondanivalóm. Boldog vagyok, persze kicsit szomorú, de leginkább fáradt. Életem egyik legnagyobb élménye volt! Köszönöm, hogy velem tartottatok! (Búcsúzóul az egész blogot a talpára szerettem volna állítani, de hirtelen nem lelem a módját. Mégis, ha most kezded olvasni, kérlek, haladj időrendi sorrendben, hidd el, jobb úgy!)

2009. szeptember 10., csütörtök

Final Practical Exam 09/09/2009

A halat húztam! 78,88 %-os lett. Boldog vagyok, mert bármilyen fogást kaptam volna, ezerrel jelen vagyok, és ez volt az egyetlen célkitűzésem!

Gyöngytyúk - vizsgaanyag 3.

Kicsit csalok, mert már megvolt a vizsga, de az óhajtott "consistency" jegyében mindent csak szép sorjában. A kép viszont a vizsga előtti este készült, mikor pakolgattam az eszközöket másnapra, megéleztem a késeket, vagyis minden készen állt a közelgő "operációra". A harmadik vizsgafogás a gyöngytyúk volt: egész madarat kapunk, a feladat, hogy a lábhúsából készült könnyű tejszínes, zöldfűszeres tölteléket belesimítsuk a melléből készült roládba. Vajas-paradicsomos mártás és mandolinon metélt cukkini a körítés. (Supreme de Pintade Farci aux Herbes de Provence, Beurre de Tomate, Spaghetti de Courgette.)

A vizsga előtti napot nagyrészt dokumentáltam a blogban: két óra alatt megfőztem a halfogást, majd újabb két óra alatt a marhát, azt mind meg is ettem. Közben négyszer meghallgattam a Goldberg-variációt. Estére két választásom maradt: vagy megfőzöm a gyöngytyúkot is, és hat strigulát rakhatok Bach mellé, vagy valami egészen másba fogok. Elmentem futni, lefutottam a véres marhát, így kétharmados készültséggel, de erős lábakkal indultam csatába másnap.

2009. szeptember 8., kedd

"Sunday Roast" - vizsgaanyag 2.

Ez a britek kedvenc vasárnapi ebédje, mint nálunk a rántotthús. Erre való tekintettel most a fogás angol nevét adom meg: English Style Roast Beef with its Accompaniments, ez utóbbi alatt Yorkshire pudding és sült burgonya értendő, no meg a "jus" (folyós mártás), mindez előmelegített tányéron, ahogy minden meleg fogás, minden alkalommal. Sajnos kihagytam ezt a gyakorlati órát, így nem volt kérdés, hogy meg kell főznöm, mielőtt élesben... Sosem tudtam, mi az a Yorkshire pudding, Debrecenben valahogy nem sokat főzték a menzán.

Megvettem hát fél kiló sirloint, aranyárban, 10 fontért. Medium-medium rare kell legyen, ami 49-55 Celsius fok közötti állapot. (Ezt csak mérni lehet, vagy ha már elkészítettél többszázat, rutinból jön.) A Yorkshire puddinghoz van egy speciális forma, figyelem, én ezt itt muffin-sütőben csináltam, azért ilyen óriási, amúgy kisebb, illetve alacsonyabb.

Nos, ha holnap ezt húzom, jobbat kell alkotnom, mint az elmúlt két órában (de hurrá, belefértem!): a krumpli túl sötét, a "jus" (ami szirup-állagú folyadék volna), összevissza és darabos, egy nagy nullás, persze nem marha-alaplét, hanem vizet használtam hozzá, a húst meg talán egy árnyalatnyival nyersebbre kellett volna hagynom. A franciák utálják a welldone-t! A séfek pedig franciák. (Csak ránézek a tányérra, és már hallom is a kritikáikat.) Meg minden szofisztikált ízlésű vendég is utálja, legalábbis fintorog rá. Vagy nem?

Nem is beszélek többet arról, hogy így a húsmentesség, meg úgy, mert a fényképezés után bekebeleztem az egészet. Nem a fél kilót, csak a tányérnyi adagot, ami a képen látható. De a yorkshire puddingnak lyuk van ám a közepén! Levegő! Űr! Ott spóroltam kalóriát. Bizony. :)

Ilyen volt...



Ez a Lemon sole, a Filets de Sole Braisés au Vin Blanc alapanyaga (a receptet alább olvashatod).

Ilyen lett... - vizsgaanyag 1.

Ébredés után éhgyomorra - akárcsak az iskolai napokon - megfőztem az egyik vizsgafogást: lepényhal fehérboros mártásban, burgonyaszegéllyel (Filets de Sole Braisés au Vin Blanc, Bordure Duchesse). Gyerekadagra sikerült, a hal picike volt, de ez most nem baj, és nem is Dover sole-t használtam, ami a receptben szerepel, hanem Lemon sole-t, mert csak ahhoz jutottam hozzá. Lepényhal, lepényhal. A lebőrözésük módjában különböznek, de ebbe most nem megyek bele, hacsak nem érdekel valakit külön. Max. két óra áll rendelkezésünkre a fogás elkészítéséhez, úgyhogy mértem az időt, mert állandóan zrikálnak, hogy lassú vagyok. (Nagyjából mindenkit állandóan zrikálnak amúgy, ez persze mégsem jelenti, hogy gyors lennék.)

Máskülönben meg, ha valaki két óra tíz perc alatt sem lesz kész holnap, az elbukta a kurzust. Sikerültem, belefértem, még úgy is, hogy a krumplihoz nem vettem meg a szükséges áttörő eszközt, így darabos lett, folyton megrekedt a habzsákban, ezzel sok időt veszítettem, plusz a káromkodásokkal.

Itt jön a recept! Legelébb föltettem a krumplikat főni, héjastul. Kifiléztem a halat (egy lepényhalból négy filé, egy normálból kettő jön ki), levágtam a fejet, kivájtam a szemeket, papírtörlővel kitisztítottam. Fölvágtam a zöldségeket a hal-alapléhez: hagymát, zellert (póréhagymát is kellett volna, de az nem volt itthon), ezeket vajon megfonnyasztottam. Fehérbort és fehérborsot adtam hozzá, ezzel kicsit összeforraltam. Felöntöttem vízzel, hogy épp ellepje. Kellett volna még bele egy gomba meg egy bouquet garni, ezektől most eltekintettem. Figyelem, nem sózzuk! Lassú tűzön főzzük vagy 20 percig, nem tovább. Közben visszatértem a halfiléimhez, lebőröztem, megsóztam és feltekertem őket, fogpiszkálóval rögzítettem. (A kieső időben mindig a hűtőben pihentek, mert a halhús, meg minden más hús is hidegen matathabóbb, formázhatóbb.)

Ekkorra megfőtt a krumpli, még forrón áttörtem, tojássárgáját, pici vajat, sót, szerecsendiót adtam hozzá. Habzsákba, hűtőbe raktam.

A halcsigákat lábasba tesszük, félig lefedjük a leszűrt hallével, a tűzhelyen kb. öt percig főzzük, majd megfordítjuk őket, és a sütőben újabb öt perc alatt befejezzük. Melegen tartjuk őket tálalásig pici lével, nehogy kiszáradjanak.

A szószhoz vajon apróra vágott salotthagymát fonnyasztok, az újból leszűrt hallevet hozzáadom, és kicsit elfőzőm, vagyis sűrítem.

Közben a tálaláshoz használandó tányérra habzsákól kinyomom a krumplit. A tányérnak nagyon tisztának kell lennie, ecettel is áttöröltem, mert megy be a sütőbe, és minden kosz ezerszeresen felnagyul, ráég. Mikor a gyakorlatin csináltam, nos, elgyakorolgattam a krumplimasszával, nyomtam-visszaraktam, nyomtam-visszaraktam, így mikor kivettem a tányért a sütőből, az egész barna volt, onnan pedig már nincs visszaút, sajnos, megy a vendég elé, illetve a szemétbe. Kicsit följebb vesszük a sütőt, és a legfelső rácson aranybarnára próbáljuk sütni a krumplikerítést.

A szószt leszűrjük, tejszínt adunk hozzá, azzal átfőzzük. A tűzről lehúzva nagyon hideg vajat apránként belekeverünk, végül csöpp citromlével, sóval ízesítjük. Itt el kell találni a kellő ízharmóniát. A gyakorlatin túlcitromoztam, ezúttal nem.

Tálaláskor ügyelni kell, hogy a sütőből kivett tányért hagyjuk hűlni, de csak éppenhogy, máskülönben a szósz szétszalad. Ennyi, középre ültetjük a fogpiszkálótól megszabadított halakat, díszíthetjük petrezselyemlevéllel, de nem volt itthon, úgyhogy kicsit csaltam, dehát kellett valami zöld ebbe a nagy sápadtságba... Mi az ott középen?

2009. szeptember 5., szombat

1 down

Tegnap megvolt az írásbeli. Maximum 45 perc, hét oldal, többnyire feleletválasztós tesztsorok. Azt mondták, voltak korábban esszékérdések is, de miután ez gondot okozott azoknak, akik nem angol anyanyelvűek (és mi vagyunk többen), eltekintettek ettől.

Úgy kezdődött, hogy a táskákat ki kellett rakni oldalra. Megkaptuk a papírokat, fölírtam a nevem, mindenki elcsendesedett, és akkor megszólalt a békabrekegés. Ami az én telefonom volt. Mindig kikapcsolom, mindig, mindig, mindig. A béka egyre hangosabban és követelőzőbben brekegett, míg átviharzottam a terem egyik végéből a másikba, rosszalló tekintetek kereszttüzében. Na jó, volt aki röhögött, de nem sokan. Végre kinyomtam, de hirtelen nem tudtam a billentyűzárat föloldani. Nyomogattam a fránya kettőskeresztet ezerszer, semmi, már arra is gondoltam, hogy kiviszem a recepcióra, de mi van, ha ott megint rákezdi. Végül rájöttem: a csillag gomb a megoldás. A feloldás, a billentyűzáré. Úgy látszik, csöppet én is feszült voltam. Így indult. Ezúton is üdvözlöm G-t! :)

Nem volt nagyon bonyolult, többnyire olyan kérdések kerültek elő, amiket az órákon többször átvettünk, frissítettünk. Az egyetlen nehézség az volt, hogy tömve volt francia szavakkal és kifejezésekkel, például: mire használjuk a pate brisee-t, a choux pastry-t, vágási technikák és zöldségek párosítása, milyen hosszan főzzük a Fond Brun de Veau-t (alaplé), mik a Soupe a l'Oignon Gratinee (hagymaleves) hozzávalói, mi a zöld színű zöldségek főzési módja, és így tovább. Részletesebb kérdés volt a besamel elkészítése, onnan kezdve, hogy milyen eszközt használunk hozzá azon keresztül, hogy milyen színű roux-val (rántás) készült, egészen addig, hogy felhasználásig vízfürdőben pihentetjük. Volt beugratós kérdés is, mi a blind baking, amire az első lehetséges válasz: "baking with your eyes closed" volt. Hehe.

Sokat segített, hogy jó ideje heti két napot dolgozom "scholarship studentként" a suli konyháján: ezen belül előkészítettem a séfek bemutató óráihoz a hozzávalókat, a mise en place-t, ahogy mondják, sokszor az intermediate meg a superiour csoportnak, így mindenféle recepteken és kifejezéseken ezerszer átmentem.

A teszt a végső eredménynek csupán tíz százalékát adja, sokan ezért nem is vették nagyon komolyan. 45 százalék az eddigi gyakorlati órákon nyújtott teljesítmény, újabb 45 pedig a jövő heti vizsga, amire három fogás közül húzunk majd. Hétvégén beizzítom a tűzhelyet...

2009. szeptember 1., kedd

Állandóság

"What makes a good chef is consistency" - hívta föl a figyelmem legkedvesebb oktatóm alig pár hete, és igen, itt vagyunk, augusztus 16-a óta nem jegyeztem föl semmit a blogba. Pedig volt, ajaj, de sok, de szép!

Tanulom a consistency-t, ne haragudjatok, "folyamatába' ", ahogy Bajor Imre mondaná. ("Folyamatába' föltűnősködött") Pénteken írásbeli vizsgázom, jövő szerdán pedig a végső gyakorlati megmérettetés jön. Hamarosan írok ezekről. Hiszen aztán vége, egyelőre.

Addig is örömmel számolok be arról, hogy egyrészt nem voltam a Notting Hill karneválon, ami Európa legnagyobbja, mert kimerítő futás után vízszintes helyzetben bambultam valami DVD-ket a laptopon majdnem egész hétvégén, és ettől titokzatosan és váratlanul visszatért mára az energiám, tessék, bőszen pötyögök. Másrészt arról, hogy először életemben - no, nem összeszorított fogakkal, mert úgy lehetetlen - ettem osztrigát. Ez van a képen. Ez volt a bemutató óra tálalása.

Érdekes volt, erős ízű, puha, csakhát beharaptam vele valami letört héjakat is. Az egyik diáktársam ugyanis valószínűleg még sosem nyitott föl osztrigát, ő azt akarta kipróbálni. Én, a másik amatőr nem tudtam, milyen kell legyen az állaga, pár pillanatig haboztam, lenyeljem-e, hozzátartozik-e, ami enyhe kellemetlen élményként tolul föl bennem ma is. De azért elég büszke vagyok magamra! Egy ilyen kis jószág öt évig növöget. Jégen tálalják szósszal, ami nem más, mint apróra vágott shallothagyma és vörösborecet idővel összesimult keveréke. Az osztriga szezonja szeptemberben kezdődik, úgyhogy hajrá, srácok! Anthony Bourdain, az USA-beli sztárséf és rosszfiú azt írja: az első osztriga megízlelése indította el benne a gasztroforradalmat.

Az ehhez kapcsolódó gyakorlati órán egy élő rákot kellett volna a főzővízbe dobni. Én nem fogtam meg persze, hanem tálba tettem, hogy majd onnan átugrik szegény enyhe nógatásra, de chefünk ijedten mellettem termett, és inkább maga végezte ki, biztos kezekkel, fedő alatt. Gondolom, nem akarta, hogy kiugorjon a fazékból, és menekülni kezdjen a tűzhelyen. Aztán a durván kétszer-hárommiliméteres, labirintusszerű testüregeiből végül ki kellett kaparásznom a fehér és rózsaszín húsát. Iszonyú munkaigényes, ezért olyan drága. Amúgy semmi különös, kevés házi majonézzel kevertük össze és a kifőzött páncéljában tálaltuk, földíszítve.

A vízi állatoknál maradva az egyik vizsgaanyag lepényhal-fogás. Pénteken abban a szerencsében volt részem, hogy a suli központi konyhájában rámbízták hat lepényhal kifilézését. Esküszöm, élveztem! Pedig tudjátok, hogy nem vagyok jóban az állatok trancsírozásával. Meglehetős természetességgel vájtam ki a szemeket, hogy a fejeket használni tudjuk a hal-alapléhez. Mikor ezzel dicsekedtem, azt mondta a chef, aki előzőleg megijesztett egy homárral, mert nem voltam hajlandó megfogni a ficánkolót: lassan embert fogsz ölni. Lehet, hogy ez valami szakácsvicc...