2009. szeptember 1., kedd

Állandóság

"What makes a good chef is consistency" - hívta föl a figyelmem legkedvesebb oktatóm alig pár hete, és igen, itt vagyunk, augusztus 16-a óta nem jegyeztem föl semmit a blogba. Pedig volt, ajaj, de sok, de szép!

Tanulom a consistency-t, ne haragudjatok, "folyamatába' ", ahogy Bajor Imre mondaná. ("Folyamatába' föltűnősködött") Pénteken írásbeli vizsgázom, jövő szerdán pedig a végső gyakorlati megmérettetés jön. Hamarosan írok ezekről. Hiszen aztán vége, egyelőre.

Addig is örömmel számolok be arról, hogy egyrészt nem voltam a Notting Hill karneválon, ami Európa legnagyobbja, mert kimerítő futás után vízszintes helyzetben bambultam valami DVD-ket a laptopon majdnem egész hétvégén, és ettől titokzatosan és váratlanul visszatért mára az energiám, tessék, bőszen pötyögök. Másrészt arról, hogy először életemben - no, nem összeszorított fogakkal, mert úgy lehetetlen - ettem osztrigát. Ez van a képen. Ez volt a bemutató óra tálalása.

Érdekes volt, erős ízű, puha, csakhát beharaptam vele valami letört héjakat is. Az egyik diáktársam ugyanis valószínűleg még sosem nyitott föl osztrigát, ő azt akarta kipróbálni. Én, a másik amatőr nem tudtam, milyen kell legyen az állaga, pár pillanatig haboztam, lenyeljem-e, hozzátartozik-e, ami enyhe kellemetlen élményként tolul föl bennem ma is. De azért elég büszke vagyok magamra! Egy ilyen kis jószág öt évig növöget. Jégen tálalják szósszal, ami nem más, mint apróra vágott shallothagyma és vörösborecet idővel összesimult keveréke. Az osztriga szezonja szeptemberben kezdődik, úgyhogy hajrá, srácok! Anthony Bourdain, az USA-beli sztárséf és rosszfiú azt írja: az első osztriga megízlelése indította el benne a gasztroforradalmat.

Az ehhez kapcsolódó gyakorlati órán egy élő rákot kellett volna a főzővízbe dobni. Én nem fogtam meg persze, hanem tálba tettem, hogy majd onnan átugrik szegény enyhe nógatásra, de chefünk ijedten mellettem termett, és inkább maga végezte ki, biztos kezekkel, fedő alatt. Gondolom, nem akarta, hogy kiugorjon a fazékból, és menekülni kezdjen a tűzhelyen. Aztán a durván kétszer-hárommiliméteres, labirintusszerű testüregeiből végül ki kellett kaparásznom a fehér és rózsaszín húsát. Iszonyú munkaigényes, ezért olyan drága. Amúgy semmi különös, kevés házi majonézzel kevertük össze és a kifőzött páncéljában tálaltuk, földíszítve.

A vízi állatoknál maradva az egyik vizsgaanyag lepényhal-fogás. Pénteken abban a szerencsében volt részem, hogy a suli központi konyhájában rámbízták hat lepényhal kifilézését. Esküszöm, élveztem! Pedig tudjátok, hogy nem vagyok jóban az állatok trancsírozásával. Meglehetős természetességgel vájtam ki a szemeket, hogy a fejeket használni tudjuk a hal-alapléhez. Mikor ezzel dicsekedtem, azt mondta a chef, aki előzőleg megijesztett egy homárral, mert nem voltam hajlandó megfogni a ficánkolót: lassan embert fogsz ölni. Lehet, hogy ez valami szakácsvicc...

4 megjegyzés:

  1. Jól hangzik es a sok tengeri herkentyű!!!
    Sok sikert a vizsgához:-)

    VálaszTörlés
  2. lőttem neked egy emailt megint, lehet hogy spammé változnak?:(:( dp

    VálaszTörlés
  3. köszönöm, Péter, egy kalappal szükségem lesz, legalább :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Pepper, ezt megkaptam, és folyamatban a válasz.

    VálaszTörlés